Évszak interakciók

Ölébe fektette fejemet az Ősz.
S békésen hátrasimította hajamat.
Hideg tenyere az arcomat hűti.
S amit e csend most elkendőz,
A ritmus, ahogy a szívem üti
Életem perceit,
S dalolja múltamat.
 *
A hátamat veregette a Tél.
Mosolygott, s ajándéka a jégvirág,
Most is az ablakomon nyílik.
Hihetetlen, de nem is hozzám beszél
Én pedig, ahogy illik,
Vidáman magamhoz szorítom.
 Nem érhetnek kritikák.
 *
Arcomat csapdosták a Tavasz zöld szárnyai.
Kacéran szárítva könnyeim.
A felkavart por íriszembe karmolt,
S e víg asztalnál vigasztalnak jövőm szavai,
Hogy bárhogy is volt,
Majd felderül a hajnal,
S valóra válnak rég vágyott álmaim.
* 
Felégette félelmeim a ragyogó Nyár,
Lelkemben nem zajlik több háború,
Béke és csend honol  a mélyben,
A sötétség, ilyentájt a másik féltekén jár.
S ha kétkednék, ott rejlik majd’ minden zenében,
A bátorság elixír, mi mindenkor készen áll,
És beleül szívembe, mint egy buzdító interjú.