Amikor…

Amikor hideg szél bujkál
a fák ágai között,
amikor a szívembe az
elmúlás beköltözött,
akkor hiányzik az a
régi társaság,
aki velem töltötte
vidám ifjúságát.

Nincs másik, mi
ahhoz fogható,
az életünk akkor
volt elfogadható,
lehet, hogy furcsa
mindezt hallani,
a fiatalságunkat sajnos
nem pótolja senki és semmi!

Orosháza, 2018. október 23.

Kép: Internet

A Hurrikán

Az ifjúságra emlékezvén,
nekem, aki bár középkorú már,
de mégiscsak fiatal,
felsejlik egy kép a tévéből.
Egy rémes, de tiszta kép ez.
Kissé megfakult, de kegyetlenül éles,
Pont annyira, amennyire a gyermeki agy
még emlékezni képes.
Asztal, és körötte körben egy társaság,
kik közül az egyik férfi csendben tűri,
míg egy másik ordibál.
A vöröslő arcára emlékszem én,
annyira tisztán,
ahogy feszülten ült a székén,
Lehajtott fejjel,
mint egy ébredő vulkán.
Átizzadt öltönyök, és libbenő nyakkendők,
öklök a égben, az ajkak közt kések;
...verbális vérengzés,
majd pusztító földrengés...

Mert amikor az a néma Vulkán kitört,
megremegett minden, elhalkult a szónok.

Az Igaz szó dühöt, érvet egyaránt elsöpört
volt aki leült,
volt aki megdöbbent,
de a vita közepére néma csend települt.
Mint a Hurrikán szeme.
Erőt gyűjt a vihar.
Feltámad mindjárt,
mert a vita győzni akar.
Győzni akar ma is, és pusztítani.
Látom a hírekben,
mikor ott lapul a düh a vitázó felekben.
És ez ömlik ránk, biztos szándékosan,
míg ez a parázs, itt legbelül, gyilkos lángra lobban.
A gyermekeinknek lehet, csak azt kell megmutatni,
Hogyan is kell az igaz szót hallani.

 2018.10.25. Nagytarcsa