Séta

Fenyves erdő közepében
magányos kastély áll,
arra sétálunk kéz a kézben,
egyik szabad délután.

A hétköznapok zsivajától
nesztelen csend nyújt vigaszt,
elűzi a fejemből a gonosz,
rémisztő gondolatokat.

Fogd a kezem, jól esik,
szükségem van rád.

Enyhítsd a tehetetlenséget,
amit nélküled érzek.
a kastélyból kihallatszó,
halk zongoraszó
teszi meghitté az együttlétet.

Rám nézel és én megbocsájtom,
azt az önelégült tekintetet,
ami mégis melengeti a szívemet,
ugye te is érzed ezt a
mérhetetlen szeretetet?

Orosháza,2017.06.23.
Kép: Rákóczi - Kastély Felsővadász

Kotta

Az a Sebhely az arcodon
Nem az Éjszaka bélyege.
Nem önelégült masztodon,
Mi gonoszan tiporja életed.

Minden ráncod,
amit kritika szült
Sekélyebb,
mint a mosolyoké.

Mint a fekete-fehér
zongora billentyűk
Amin a halál játszotta kotta
az életedé.

Körbe vesz a tömeg,
és dúdolják e dalt.
Majd elsiratnak csendben,
mint a nappal a hajnalt.

A Tehetetlenség az úr,
de a vigasz is meglátogat.
Mosolyod rajzolta az arcokra,
Azokat az emlék-ráncokat.

2017.07.03. Maglód